A távolságtartás próbatételei

Ezt mondja a negyvenkét éves Kalmár doktor is, bár képtelen meggyőzni a pácienseit, mivel ő nem tart be semmilyen olyan szabályt, ami az embereket eltávolítja egymástól. Folyton azzal a példával áll elő, hogy milyen súlyos következményei voltak és vannak ma is Bábel tornya leomlásának. 

— Lehet vitatni — mondja a doktor —, hogy mi lett volna, ha a torony megmarad, és a folyamatosan szaporodó emberiség megpróbált volna körülötte maradni, viszont arról is sokat lehet beszélni, milyen következményekkel járt a föld benépesítése. Annyi tény, hogy ez volt a Teremtő elképzelése, amikor azt mondta: „Ti azért szaporodjatok, sokasodjatok, népesítsétek be a földet…” Bábel korában nem volt igény a távolságtartásra, arra törekedtek az emberek, hogy ha valamilyen módon el is távolodnak a közösségtől, legyen számukra egy segítség — egy torony — a visszataláláshoz. Napjainkban már nem kell torony, sokkal hatékonyabb eszközök állnak az emberek rendelkezésére, hogy visszajuthassanak otthonukba, közösségükbe…, mégsem ezt teszik, mert az a szokás járja, hogy az otthontól távol kell ideiglenes vagy új otthonra találni a jobb lét reményében. A bábeli zűrzavarban alakultak ki a nyelvek, jöttek létre a nemzetek, a mostani zűrzavarban pedig nagyon sok arra utaló jel van, hogy kezdenek egybeolvadni a nemzetek. 

Kalmár doktor — határozottan nem mondja ki, bár ezt gondolja — nem hisz abban, hogy a távolságtartással elkerülhető a fertőzés. Nem hiszi, mert az a meggyőződése, hogy időt kell adjunk magunknak az alkalmazkodásra, ezért engedjük meg magunknak, hogy megéljük az érzéseinket, érzelmileg kapcsolódjunk egymáshoz. A kapcsolódás — a bábeli biztonság — immunissá tesz az idegen testek káros hatásaira. Az érzelmi kötődés fizikai kötődést követel, összetartozást, ami megerősít és védelmet nyújt. 

— A távolságtartást sok esetben betegségként is számon tartja az orvostudomány — érvel a doktor. — Éppen emiatt nem tartom jónak, hogy a fertőzésveszélytől félve távolodjanak el még jobban egymástól az amúgy is távolságot tartó emberek. Sokszor megdöbbenten tapasztalom, hogy szomszédok, munkatársak nem veszik figyelembe egymást, nem szólnak egymáshoz, sőt, olyan esetekről is tudok, amikor családtagok élik úgy az életüket, hogy a mindennapi jövés-menésben elkerülik egymást, nem beszélgetnek, egy idő után pedig megszokottá válik az elhidegült kapcsolat. Ilyen estekben szükség van a segítségre, és sokszor lenne ki segítsen, de a mai ember sokkal bölcsebbnek tartja magát annál, hogy elfogadja mások jó tanácsát. Pedig a jó tanács meghallgatása nem kötelező, de sokszor hasznos lehet, ha odafigyelnek rá az emberek.

Kalmár doktor azt tartja, hogy a távolságtartás és az összetartozás érzelmi és tudatos forrása az együttlétnek. Lehet ösztönnek is nevezni, bár ha csupán ösztön, akkor véges. A távolságtartás egyformán káros az ösztönökre és az érzelmekre. Mind az ösztön, mind az érzés élettartama attól függ, hogy az illető — összetartozó — személyek mennyire tudják tudatosan irányítani ösztöneiket vagy az érzésvilágukat. 

A távolságtartás próbára teszi az együttműködés emberi képességét is. Azok, akik amúgy is visszahúzódók, zárkózottak, magányosak…, a távolságtartás miatt érzéketlenné, lelkileg sérültekké válnak. Az ilyen emberek eljuthatnak egy olyan pontra, ahonnan már nem igazán van visszaút. A kutatók még mindig nem látják, hogy meddig lehet elmenni a fizikai távolságtartásban, hogy ne alakuljon ki egy olyan lelki és érzelmi távolságtartás, ami elhidegüléshez vezet.

Elek György