A széppróza napja Szatmárnémetiben

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája az Arany János Alapítvánnyal és a Magyar Írószövetséggel együttműködve idén is megszervezte a magyar széppróza napját, a szatmárnémeti esemény helyszíne az Északi Színház Ács Alajos Stúdióterme volt. A Magyar Írószövetség kezdeményezésére 2018 óta ünnepeljük a magyar széppróza napját február 18-án, Jókai Mór születésnapján. Jókai Mór születésnapja azért alkalmas a próza ünnepének a megrendezésére, mert írói életműve mai napig a magyar irodalom egyik legnagyobb, megkerülhetetlen teljesítménye. A szatmárnémeti esemény meghívott vendégei Fischer Botond, Horváth Benji és Szántai János, az E-MIL tagjai voltak.

Elsőként Besenyődi Judit, a Szamos Diákirodalmi Kör elnöke ismertette a nap jelentőségét, bemutatta az általa vezetett kört és a Helikon folyóirat íróit. A meghívott vendégek írásaiból olvastak fel a Szamos Diákirodalmi Kör tagjai, Medgyesi Kinga, Pataki Édua Tamara és Loga Szilárd.

Szántai János kifejtette, hogy ahogy a széppróza nevében is benne van, ezentúl nem igazán kell vitatni, hogy az klasszikus vagy kortárs próza-e, egyszerűen van jó, közepes, rossz és nagyon rossz is. Szántai arról is beszélt, hogy miközben nagyon sok olvasónak tele van a hócipője Jókainak azokkal a poros, rettenetesen hosszú leírásokba belebonyolódó regényeivel, ő mégis két éve leggyakrabban Jókait olvas.

Horváth Benji is bevallotta, hogy szereti Jókait, szerinte is az egyik legnagyobb magyar író, mégis az a véleménye, hogy abszolút hiba A kőszívű ember fiait iskolában tanítani. Mindamellett, hogy remekmű, nem középiskolás diákok számára való olvasmány, hanem harminc éven felülieknek. Hozzátette, hogy Jókainak vannak olyan írásai is, amelyek lekötnék a fiatalok figyelmét.

A résztvevők között jelen lévő Heinrich Andrea magyartanár is bevallotta, hogy minden évben gondolkodik azon, tanítsa-e A kőszívű ember fiait, mert azt tapasztalja, hogy csak az irodalomhoz különösen vonzódó, művelt, nagyon kis réteg élvezi a regényt, a többség viszont nem. Medgyesi Kinga tizenkettedikes diák bevallotta, hogy ő nagyon szereti Jókait, és nagy élvezettel olvasta A kőszívű ember fiait is.

Fischer Botond szerint az a nagy kérdés, hogy az irodalmat lehet-e úgy tálalni, van-e olyan irodalom egyáltalán, ami érdekli az embereket. Véleménye szerint, ha irodalomtanításról van szó, akkor az olvasás megtanításáról is szó van, az olvasást pedig nem biztos, hogy lehet olyan szövegeken keresztül tanítani, amelyek nem jelentenek valamilyen kihívást az olvasók számára, nem lehet fejlődni abban, amiben nincs kihívás — hangsúlyozta.

Horváth Benji hozzáfűzte: ahogy változnak a generációk, mindig van újabb és újabb kortárs irodalom, fontos lenne az is, hogy amikor az olvasást tanulja az ember, akkor a klasszikusokkal párhuzamosan találkozzon az aktuális dolgokkal is, ugyanis a fiatalok olyan művek olvasásakor szeretik meg az olvasást, amik őket szólítják meg.

Arra a kérdésre, hogy miként fogadják az olvasók a kortárs prózát, Fischer Botond azt válaszolta, hogy ha olyan diákok vannak ott egy író-olvasó találkozón, akik szeretnek olvasni, pozitívan fogadják, de akiket kivezényelnek valamilyen óráról, azok unják.

Horváth Benji azt tapasztalta, hogy más hatást gyakorol egy szöveg, ha azt felolvassák, és mást, ha valaki önmagának olvassa azt.

Szántai János hozzáfűzte: azokban az esetekben, amikor nem kivezénylik a közönséget egy felolvasásra, sokat számít az, hogy az olvasók mennyire kíváncsiak az íróra. A találkozás, a szemkontextus és sok más talán elvezet az irodalmi szöveghez is.

Fischer Botond úgy gondolja, nincs azzal baj, ha nem mindenkit érdekel az irodalom vagy a kortárs próza. Ugyanúgy nincs azzal sem baj, hogy nem mindenkit érdekel a zene. A zenerajongók odafigyelnek a zenére, és egyre többet fognak abból megérteni. Ugyanez van az irodalomban: aki szeret olvasni, az megtalálja a maga olvasmányát. Fischer Botond elmondta, hogy igyekszik olyan prózát írni, amit ő szeretne olvasni, és nem az olvasónak való megfelelés vezényli.

Szántai János elmondta, hogy mivel nemcsak irodalmi sajtóban dolgozik, hanem „rendes” sajtóban is, ez megváltoztatta a nézeteit, az érzéseit az emberekkel kapcsolatban. Miután egyre több olyan emberrel találkozott, akik nem igazán otthonosak a szépirodalomban, nem igazán értelmiségiek, rádöbbent arra, hogy ha nem is akar megfelelni, meg kell néznie, hol él, és olyan problémákkal is foglalkoznia kell a szövegeiben, amelyek esetleg érintik azokat az embereket, akikkel kapcsolatba kerül. Nem mindig úgy ír az író, ahogy szeretne, hanem úgy, ahogy tud, mégis figyelembe vesz dolgokat, véli Szántai, hozzátéve, hogy ezzel nem közízlést szolgál ki, hanem mást is tanul.

Horváth Benji úgy látja, hogy a művészet lehet öncélú, de akkor már nem jó. Elmondta, hogy amit ír, azt magáért teszi elsősorban. A saját harcairól, a saját problémáiról, a saját kérdéseiről ír. Amíg a mű megszületik, csak az övé, csak róla szól, amikor pedig megjelenik, elkezdi élni a maga életét, attól kezdve az olvasóé. Szerinte sohasem kell azt keresni, hogy mire gondolt az író, mindig arra kell gondolni, hogy az az írás mit jelent számunkra: mi az, amit befogadunk, mi az, ami elgondolkoztat, mi az, ami abból az életünkre vonatkozik.

A továbbiakban a vendégek felolvastak írásaikból, zárásként pedig Horváth Benji slamet adott elő. 

Elek György