×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
2 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

A romákat érintő legnagyobb projekt Szatmár megyében

2022.02.03 - 10:31
Megosztás:
A romákat érintő legnagyobb projekt Szatmár megyében
Fotó: gettyimages
Elstartolt a régióban premiernek számító, Szatmár megye mindeddig legnagyobb, roma közösséget érintő projektje — az ötlet anno egy roma fiatalember, Godzsa Zsolt fejéből pattant ki, közössége felzárkóztatása, életminőségük javítása érdekében.

Tasnádon, a pályázatok esetében szokásos nyitókonferenciával startolt el a Szatmár megyei romák társadalmi befogadása elnevezésű projekt, amely a megye jelenkori történelmének legnagyobb ilyen projektje — és amely az első olyan pályázat, amelynek ötlete anno egy roma fiatalember, Godzsa Zsolt megyei tanácsos, a Roma Párt ifjúsági szervezetének elnöke fejéből pattant ki. „Rég rájöttem már, hogy a roma közösség felzárkóztatását, életkörülményei és -minősége javítását hosszú távon és úgymond belülről lehet elérni — amihez elengedhetetlen az oktatás és az oktatáshoz szükséges megfelelő körülmények biztosítása. Amihez pedig sikeres pályázat szükséges. Folyamatosan érdeklődtem, kerestem ilyen pályázatokat, volt is két próbálkozás, amelyek sajnos nem jöttek össze, aztán adódott ez a lehetőség — és ezúton is, ismételten köszönetet mondok Pataki Csaba tanácselnöknek, egyrészt, mert három éven keresztül 'elviselte' a zaklatásomat, másrészt, hogy olyan embereket állított mellém, akiknek a segítségével megszülethetett és sikeressé lett a megye eddigi legnagyobb, romákat érintő pályázata. Igaz, apró szépséghiba, hogy módosítva lett az eredeti pályázat, s így egyik csapatban sincs roma vagy az érintett tíz település roma közösségéből származó személy — de ezen a tanácselnökkel közösen próbálunk változtatni. Ugyanakkor roma pártbeli kollégáimnak is szeretném megköszönni, akik hittek és hisznek bennem, és támogatnak minden, eddig elképzelhetetlen dologban. Vagy talán öt-tíz évvel ezelőtt nem valami elképzelhetetlen dolognak tűnt, hogy közfürdőkonténer legyen a romatelepen? Most majd lesz!” — fogalmaz megkeresésünkre Godzsa Zsolt.

Az EGT és a Norvég Alap által finanszírozott projekt célja a Szatmár megyei romák befogadásának és felzárkóztatásának növelése azáltal, hogy integrált szolgáltatásokat nyújt 1300 veszélyeztetett családból származó személy, köztük 1250 roma számára, valamint 10 Szatmár megyei közösségben növeli a helyi hatóságok képességét, hogy hatékonyan felléphessenek ezek társadalmi befogadása érdekében. A projekt kedvezményezettjei veszélyeztetett családból származnak, Tásnádról (Cservégi negyed és Tasnádszarvad), Erdőd városból (roma negyed), valamint 8 Szatmár megyei faluból: Felsőboldád, Kispeleske, Hirip, Iriny, Csedreg, Atya, Tasnádszántó és Túrterebes.

A projekt konkrét céljai a következők: kiegészítő és adaptált oktatási szolgáltatások biztosítása tíz szatmári településen, legalább 680, többségében roma nemzetiségű, veszélyeztetett helyzetben lévő fiatal és gyermek számára, nem formális eszközökkel, nem formális tevékenységekkel; gyógypedagógiai program 80 veszélyeztetett hiripi diák számára és felhatalmazást segítő tevékenységek legalább 100 fiatal roma anya számára. Aztán tíz szatmárnémeti közösségből 620 inaktív roma fiatal foglalkoztatásának elősegítése a munkaerő-piaci esélyegyenlőség tudatosításával, a munkához jutáshoz szükséges információk, készségek és eszközök elsajátításával, valamint munkaerőpiaci közvetítéssel legalább 100 fiatal számára. Szintén célkitűzés 680 veszélyeztetett gyermek és 620 veszélyeztetett helyzetű, többségében roma személy egészségügyi ellátása tíz célközösségben elsősegélynyújtó szolgálat létrehozásával, az alapvető higiéniai szabályok (egészségügyi normákról, valamint személyi és kollektív higiéniáról, betegségekről) megtanításával, illetve a megelőzési (elsősegélynyújtás, táplálkozás, fogamzásgátlás) ismeretek megtanításával és 10 közösségi fürdő létrehozása. A két + két zuhanyzós és két nagy teljesítményű mosógéppel ellátott közfürdőkonténerek legkevesebb öt évig ott is maradnak a közösségekben.

A projekt célja továbbá tíz Szatmár megyei, többnemzetiségű közösség helyi kapacitásának növelése a romák problémáinak kezelésében, azáltal, hogy 15 egészségügyi közvetítőt és 15 roma etnikumú közösségsegítőt képeznek ki a roma közösségekkel való együttműködésre — a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Vöröskereszt önkéntesei egészségügyi (de nem csak) alapképzést tartanak majd fiatal családanyáknak, akik a szerzett ismereteket családjaikba viszik és tanítják tovább, s könnyítésként egyszerű háziasszonyi alapcsomagokat is kapnak majd.

Szabó Kinga Mária

 

Április 8.: ma van a romák nemzetközi napja
A Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont a szatmári Pro Europa Romapárttal együttműködve, a Szatmár Megyei Tanács támogatásával a szakszervezetek művelődési házának nagytermében a nemzetközi romanapnak szentelt műsort szervezett.
Szerveződik a fenyőfa-elszállítás
Január 15-től kezdve fogják elvinni a kidobott ex-karácsonyfákat Szatmárnémetiben és Tasnádon. Idén is a helyi szemétszállítók lesznek megbízva az összeszedéssel és idén sem fog kelleni fizetni érte. Nagykárolyban a Gencsi úti telepre várják a fákat.
A tasnádi lakosok is igényelhetik a fűtés-, és energiatámogatást
Október 18-tól már a tasnádi lakosok is igényelhetik a fűtés-, valamint az energetikai számlák kifizetéséhez történő kiegészítésre vonatkozó támogatást - tudatta közösségimédia-oldalán a Tasnádi Polgármesteri Hivatal.