×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
3 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

A reformáció emlékünnepe a Szamos-negyedben

2021.11.01 - 13:19
Megosztás:
A reformáció emlékünnepe a Szamos-negyedben
Fotók: A szerző felvételei
Tegnap, a reformáció emlékünnepén Varga Tamás Sándor teológus hirdetett igét Szatmárnémetiben, a Szamos-negyedi Református Egyházközségben, majd Póti Eduárd történelemtanár Bethlen Gáborról tartott előadást, végül pedig megkoszorúzták a fejedelem szobrát.

Az ünnepi istentiszteleten Varga Tamás Sándor teológus az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv 4. részének 19–20. versét választotta prédikációjának alapigéjéül: „Péter és János pedig felelvén, mondának nékik: Vajon igaz dolog-é Isten előtt, rátok hallgatnunk inkább, hogynem Istenre, ítéljétek meg! Mert nem tehetjük, hogy a miket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk.”

hirek/2021/november/01/szamos-negy1.jpg

A lelkipásztor három szakaszra osztotta fel a bibliai üzenetet, miközben párhuzamot vont az apostolok és a reformátorok üldöztetése közt. Az első szakasz a per, amikor az újszövetségben elhurcolták és kihallgatták Pétert és Jánost, majd a reformáció idején a wormsi birodalmi ülésen kihallgatták Luthert. Mindkét esetben az volt a bírák követelése, hogy vonják vissza a tanításaikat. Mi történik ma, a jeruzsálemi és a wormsi pert követően? A világ számtalan részén ma is üldözik a keresztényeket. Ma egy sokkal nagyobb lehallgatás van, ami ellen semmit sem tehet az ember. Le akarják rombolni a család intézményét, el akarják törölni a nemeket stb. A keresztény ember feladata az, hogy ebben a világban élje meg hitét, az egyháznak nem kell alkalmazkodnia a magát modernnek nevező világhoz. A prédikáció második szakasza a vád. A világi elit sohasem mondja ki az igazságot. Ma is felvetődik a kérdés: kinek kell engedelmeskedni? Péter és János, illetve Luther kiállt a jézusi tanítások mellett, mindhárman az istenhit mellett tettek vallomást. A lelkipásztor rávilágított, hogy a reformációnak az istenhit megerősödésével párhuzamosan az egyik nagy vívmánya, hogy a bibliafordítás elősegítette a nemzeti nyelvek kialakulását. Az igei rész harmadik szakasza a döntés. Amikor megfenyegették az apostolokat, majd Luthert, hogy vonják vissza a tanításaikat, azt akkor sem tették meg, amikor az életük került bizonytalanságba. Nekünk is dönteni kell, hogy az istenhitet választjuk, vagy hagyjuk magunkat elsodorni a kor kihívásaival, emlékeztette a híveket a lelkipásztor.

Az igehirdetést követően Póti Eduárd történelemtanár, a Szatmárnémeti Református Gimnázium igazgatója tartott előadást Bethlen Gábor fejedelemről.

hirek/2021/november/01/szamos-negy2.jpg

Emlékeztetett, hogy a fejedelem nevéhez fűződik Erdély aranykora, amihez nem kifejezetten voltak jók a körülmények, hiszen Báthori Gábor uralkodása majdnem tönkretette az országot. Erdély két nagyhatalom között sínylődött, a harmincéves háború éppen tombolt. Bethlen Gábor igazi reálpolitikus volt, a magyarság talán legismertebb 17. századi alakja. Kiváló diplomáciai érzékkel rendelkezett, és műveltnek bizonyult nagyon sok tekintetben, bár nem tudott megfelelően latinul. Olyan gazdaságpolitikát folytatott, amellyel fellendítette az ipart, a bányászatot és a kereskedelmet, az ő uralkodása idején Erdély bevétele a korábbi időszakokhoz képest a kétszeresére nőtt. Megerősítette az államot a rendekkel szemben, Gyulafehérvárt fejedelmi székhellyé tette, és erős hadsereget épített ki. Támogatta a tudományokat és a művészeteket, igen sokat foglalkozott az oktatással. Nevéhez fűződik az a mondás, hogy: „Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.” Mélyen református volt, de nem volt bigott, egyházpolitikájában is a méltányosságra és a türelemre törekedett. Célja volt nemzetének felvirágoztatása, végcélja az egységes és önálló magyar királyság helyreállítása — mutatott rá az előadó.

hirek/2021/november/01/szamos-negy4.jpg

Az ünnepi istentisztelet részeként tette le az esküt a nemrég megválasztott presbitérium egyetlen új tagja, vele együtt megújították fogadalmukat a még tisztségben lévő presbiterek, valamint az egyházközség gondnoka és főgondnoka. Az ünnepi istentisztelet része volt az úrvacsoraosztás, rövid ünnepi műsort adtak elő az egyházközség ifjai.

Az ünnepi istentisztelet záróakkordja volt a templomkertben lévő, 2007-ben állított Bethlen Gábor-szobor megkoszorúzása. Épp tegnap volt huszonkét éve annak, hogy a Szamos-negyedi református templom harangja először megszólalt.

Elek György

 

 

Íme, nagy az Isten! — hálaadás Patóházán
,,Mert az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és a ti útjaitok nem az én útjaim” — hálaadó istentiszteletet tartottak Patóházán a majd' 130 éves református templom külső felújításáért, ahol idén negyedik alkalommal került sor a Patóházi Magyar Napok rendezvényre.
Egész Erdély ünnepe lesz
A Kolozsvári Magyar Napok keretében, augusztus 13-án, szombaton áldják meg a kincses város főterén álló, felújított Szent Mihály-plébániatemplomot — jelentették be az illetékesek.
Befejeződtek a két éve tartó belső felújítási munkák a tasnádi római katolikus templomban
„Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáz az őriző” — a tasnádi egyházközség élő hittel ragaszkodik istenházához és hitéhez, és ez az aktív hozzáállás szükséges a jövőben is, hogy a templom ne múzeum legyen.