×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
9 °C
szórványos felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

A presbiter és háza népe – Presbiteri konferencia Vetésen

2022.10.04 - 09:46
Megosztás:
A presbiter és háza népe – Presbiteri konferencia Vetésen
Szeretetteljes hangulatban, épülő üzenetekkel gazdagodtak a Szatmári Református Egyházmegye Presbiteri Konferenciáján jelenlevő elöljárók — Vetés református gyülekezete volt az odaadó házigazda.

Szombaton délelőtt a vetési „ősi Sionra” várták az egyházmegye presbitereit a szervezők, ahol dr. Király Lajos esperes hirdette az Igét Lukács evangéliuma 7. fejezetének 37-től 43-ig terjedő versei alapján. Sokan Isten büntetésének tartják a betegséget és ezzel kettős teher alá esnek, nem elég a betegség, még a büntetés tudata is ott van. Ebből a félreértésből a történelem folyamán is olyan dolgok következtek, amelyek nemhogy segítették, hanem mégjobban hátráltatták a beteg gyógyulását. Nekünk az a feladatunk, hogy imádságban közbenjárjunk a betegért, és közösségként ez még erősebb tett. Jézus nem bélyegzi meg a beteget, hanem még közelebb megy hozzá. És ezt követi válaszként a szerendipitás, azaz a csodára való rácsodálkozás, álmélkodás. Ne fosszuk meg magunkat az álmélkodás lehetőségétől! – szólt a bátoritás.

Máthé Róbert házigazda lelkipásztor, Ilyés Gyula vetési polgármester és Illés Jenő a Szatmári Református Egyházmegye Presbiteri Szövetség elnöke, valmaint Tóth András egyházkerületi presbiteri elnök is köszöntő szavakat intézett a gyülekezet felé, majd szavalat gyönyörködtette a szíveket.

A szünetet követően Püsök Sarolta a Babeş-Bolyai Tudományegyetem docense szólt az elöljárókhoz A jó presbiternek egész háza népe szolgál című előadásával. Már a kora keresztyén közösségekben megjelenik az az igény, hogy a vezetők azok, akikről a közösség tagiai példát vesznek, és a továbbiakban mérvadó a viselkedésük, csak az egyfeleségűek köréből kerüljenek ki. Minderre persze könnyen mondhatjuk, hogy ez a veszély már nem áll fenn, hiszen Európa egyetlen országában sem megengedett a poligámia, így a tilalom okafogyott.

hirek/2022/oktober/presbi1.jpg

Szó szerinti értelmezésben valóban, de ha a mögöttes tartalmat nézzük, akkor bizony az „egy feleségű” kifejezésnek számos mai, időszerű értelmezése is van. Jelenti ez mindenekelőtt a hűséget, elköteleződést a társ iránt. A gyermeke felé pedig lehet, hogy nem minden presbiterszülő tudja magasröptű magyarázatokkal kifejteni a szentírási szakaszok üzenetét, de ha a gyermek azt tapasztalja, hogy a szülei az életükben megélik, amit olvasnak, és szájjal vallanak, ha valóban, vigasz, bátorítás, erőforrás számukra az Ige, akkor ő is ezzel fog azonosulni.

Útvesztők, nehéz időszakok mindig is voltak, és lesznek. A Szentírás két ilyen korszak történéseit is megörökíti úgy, hogy az istenfélők kitartásáról tud beszámolni. Az egyik ilyen történet Mózes utódjának, Józsuénak az idejébe kalauzol, a sok bizonytalansággal, beilleszkedési nehézséggel járó honfoglalás korába, amikor Józsué a népgyűlésen ismerteti a hallgatóságával a lehetőségeket, az átkok sorát maga után vonó, halálba torkolló Isten nélküli utat, és az ellentétjét, az áldások és az élet forrását jelentő istenfélelmet. Beszédének csodálatos koronája, amikor a nép vezetője személyes bizonyságtétellel zárja a beszédét: „De én és az én házam népe az Urat szolgáljuk!”(Józsué 24,15/b).

Nehémiás korából szintén ránk maradt egy történet, amikor a nép apraja-nagyja megjelenik az Úr előtt, és fogadalmat tesznek, hogy „Nem fogjuk elhanyagolni Istenünk házát!” (Nehémiás 10,40/b) Egyformán értékesek vagyunk, de nem egyformák. Minden család, minden szülő hoz magával valami egyedit, különlegeset, amit tovább kell adnia. Fontos, hogy a presbiter hű legyen felekezeti közösségéhez, családjában rendet teremtsen, önmaga értékeit érvényesítse. Abban a párkapcsolatban, amelyik igazi szereteten alapul, a felek nem is játsszák ki egymást, hanem kölcsönösen elismerik egymás értékeit. – szólt az előadó.

Rácz Ervin

hirek/2022/oktober/presbi3.jpg
Csúnya vagyok?
Egy lelkipásztor magyarázta a megdöbbentő, őt is megrázó történetet: istentisztelet előtt a templom bejáratánál rászólt egy gyermekre egy kicsit hangosabban, mint ahogy kellett volna. Az izgalomnak is betudható volt ez a reakció, mert minden felelősségteljes szolgálattevő izgul mielőtt szólna — a tapasztaltabbak is ezt mondják. Ez a lelkész azonban észrevette magát: tudta, hogy hangos szavával megbántotta a rakoncátlankodó kisgyermeket és bocsánatot kért. „Bocsáss meg, gyere ide, hadd öleljelek meg!” — szólt a gyermekhez. A válasz lesokkolta: „Nem megyek, mert én csúnya vagyok…”
A Szent Isten harcol érted – Csodás CrossYounity
A Szatmári Református Egyházmegye és a Szatmár-Szigetlankai Református Egyházközség meghívására a CrossYounity ifjúsági zenekar érkezett Szatmárnémetibe a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye tulajdonában lévő Megmaradás Házába.
Küldj áldást az őrállókra! – a Szatmári Református Egyházmegye alakuló közgyűlése
Hivatalosan is elkezdődött dr. Király Lajos esperességének második mandátuma. Régi és új tagok is vannak csapatában, amelyre Isten áldását kérték az alakuló közgyűlésen.