A néptánc örömünnepét ülték Bogdándon

Több mint három évtizede  tartották az első néptánctalálkozót a tövisháti dombok között, két világ — Szatmár és Szilágyság — határán, egy olyan ember fáradhatatlan kitartásának köszönhetően, aki talán nem is remélte, hogy álma ilyen naggyá nő, s hogy a bogdándi néptánctalálkozó mára már nem csak a régió legnagyobb néptáncos seregszemléjévé, de legrangosabbjává is válik. 
Az eseménysor – mint már bő két évtizede – főhajtással kezdődött: Sipos Lászlóra, a néptáncfesztivál 1999–ben elhunyt megálmodójára és elindítójára emlékeztek s helyezték el a kegyelet virágait a róla elnevezett, magyar néprajzi múzeum falán lévő emléktáblájánál. Annál a hangulatos, fehér falú, tornácos, piros muskátlis múzeumháznál, amely szintén Sipos Lászlónak köszönheti létét, hiszen már 1982–ben megkezdte az anyaggyűjtést és a jellegzetes tövisháti magyar parasztház 300 tárgyat őriz – bútorokat, kerámiatárgyakat, bogdándi szőtteseket, háztartási eszközöket, kopjafákat. 
A főhajtást követően a fellépő tánccsoportok zöme, a meghívott vendégek és természetesen a helybéliek népdalokat énekelve vonultak fel  a  domboldalban lévő színpadig, ahol Zsákai Norbert lelkipásztor Pál apostol soraival üdvözölte az egybegyűlteket: „szerfelett rajongván atyai hagyományaimért”

„Carpe diem — élj a mának. De mi is voltaképp a ma? Hogyan érkezünk a mába? Úgy, hogy hozzuk magunkkal, amit őseinktől örököltünk, a hagyományainkat.  Az ember az érzéseit mindig tánccal és nótában fejezte ki. S minden egyes tánclépéssel időseink szívébe egy örömöt, egy múltbeli emléket hozunk.  És ez a fesztivál is épp ezt a régmúltat eleveníti fel.” – mondta. 
S bár nem beszéltek össze, hasonló gondolatokat fogalmazott meg Pataki Csaba tanácselnök is, amikor üdvözölte mindazokat, akik eljöttek, hogy feltöltsék szívüket-lelküket az eredeti néptánccal, népzenével. „Ezt a fesztivált Sipos László kőre építette itt Bogdándon, Azt kívánom, hogy érje meg a 100. évadát is — hiszen a néphagyomány nem beteg, hogy ápoljuk. Élő, eleven, erős — adjuk át a következő generációknak, hogy minél több gyermek tanulja meg.” – fogalmazott, felidézve: a járvány előtt több mint 850 gyermek ropta népviseletben Jeles Piros Pünkösd napján a szatmári Kossuth-kertben, és ez a szám több mint jelzés értékű kell legyen. 

A hagyományérző forrásközpontot vezető Robert Laszlo köszöntőjében felidézte: a megye kulturális kalendáriumában három olyan nap van, amelyhez az összes többi igazodik — nem dátum, hanem nap, hiszen május első vasárnapja a tejösszeöntés, a Sâmbra Oilor ünnepe, az augusztus 15-i Nagyboldogasszony utáni első vasárnap az Bükkalján, az oţeloaiai folklórfesztivál ünnepe, szeptember első vasárnapja pedig Bogdándon a néptánc örömünnepe. 

A köszöntők után elkezdődött a rendezvény főszereplőinek, a néptáncosoknak a fellépése, akik több órás műsorral kápráztatták el a nézőket: tövisháti, szilágysági, szatmári, krasznai, sváb, kalotaszegi, szentiványi, cigány, délalföldi, moldvai, ropva. Egymást váltották a színpadon a bogdándi Rozsmalint, a Szatmár megyei Szamoshát,  a szilágyszéri Kukurók, a Gute Laune, a szilágycsehi Berkenye, az egri Csodaszarvas, a dobrai Orgonánc, a Szatmár megyei Doruri Sărmărene, a hadadi Kis Akácvirág, s külön meghívottként a marosvásárhelyi Napsugár néptánccsoport.

Szabó Kinga Mária 
 

A fotók a szerző felvételei