A munkára való nevelés

Olyan oktatási és nevelési módszereket dolgozott ki, melyek segítségével sikerült már az iskolában elsajátíttatni a gyerekekkel a tananyag egyesek számára kisebb, mások számára nagyobb részét. A pedagógusok megtapasztalták, hogy a diák annyival marad, amennyi tudást az iskolából hazavisz magával. Amikor ma ezekről az évekről beszél, egyesek mosolyognak, mások oda se figyelnek rá, arra hivatkozva, hogy a múltat — főként annak a rossz oldalát — nem kell folyton emlegetni, főként akkor, amikor nevelési kérdésekről esik szó.

Illyés Lászlót már abban az időben is bírálták, mert diákjait megpróbálta a munkára, a munka szeretetére és megbecsülésére nevelni. Egyesek számára érthetetlennek tűnt olyan diákokat nevelni a munkára, akik abban nevelkednek, szabadidejük is kevés marad. A mindent jól megfontoló, minden helyzetben előrelátó tanár már akkor tudta, hogy különbséget kell tenni a kötelezettségből és a mai kifejezéssel élve hobbiból végzett munka között. Azóta világossá vált, hogy neki van igaza, mert a munkájukat kötelességből végző, felnőtté vált fiatalok gyerekeinek a legnagyobb része úgy menekült a munka elől, ahogy csak lehetett.
Az elmúlt évek során meglepő módon tapasztaljuk, hogy egyre több a munkamániás. Nagyon sok, a gyerekkorában a tanulásra hivatkozva a munka elől menekülő fiatal felnőttkorában, ha csak teheti, egyre több munkát vállal. A prioritásaik között olyan célkitűzések szerepelnek, melyeket csak munkával lehet elérni, s ezt szó nélkül elfogadják. Meggyőződésük, hogy szükség van szabályokra, melyek követése fokozottan hangsúlyos, hiszen az ezeknek a normáknak való megfelelés támogatja, vagy a figyelmen kívül hagyása gátolja az egyéni karrierterveket. Talán itt volt igaza Illyés László tanár úrnak, aki megpróbálta úgy munkára nevelni a tanítványait, hogy a munka ne csak kötelesség, hanem hobbi is legyen. A hobbiból végzett munka ugyanis sokkal hatékonyabb és eredményesebb, mint az, amit az ember csupán kötelességből tesz, mert valamiből meg kell élnie.

Mintha azt észlelhetnénk, hogy kezd hátramaradni az a felnőtté váló fiatal nemzedék, melynek tagjai kitolták a tanulmányaik befejezésének az idejét, több szakra is jelentkeztek, majd újrakezdték egy másik szakon, mert úgy gondolták, van idő eldönteni, hogy mivel szeretnének foglalkozni. Ma már elég sokan elég korán eldöntik, hogy mivel szeretnének foglalkozni, és tesznek is azért, mert félnek attól, hogy folyton újra kell kezdeni, időnként mindig valami más feladatot kell ellátni, mert arra van igény.

Illyés Lászlótól még egy nagyon fontos dolgot lehetett, lehet megtanulni: a munkához való hozzáállást, ugyanis a munka végzése mindig attól függ, hogy milyen az illető személy érzelmi világa. Az érzelmek szabálytalan működése megnehezítheti még a hobbiból végzett munkát is. Amikor azt tapasztaljuk, hogy a fiatalok minél korábban megpróbálnak hobbiból végzett munkát találni, és egy stabil munkahelyen megtelepedni, azt is észlelhetjük, hogy elég sok olyan fiatallal találkozunk, akiknek nem stabil az érzelmi életük. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy a munkamániások nem végeznek hobbiból munkát, hanem valamilyen probléma — a legtöbbször magánéleti — elől menekülnek a munkába. Ilyen esetekben függetlenül attól, hogy milyen az érzelmi világuk, nem találják meg az örömüket a munkában, az érzelmi világuk pedig károsodásokat szenved. Viszályok alakulnak ki a munkaadó és a munkavállaló között, eltávolodnak egymástól a házastársak, szülők és gyerekek… Régebben az idősebbek arra intették a fiatalokat, hogy tanuljanak, mert akkor kevesebbet kell dolgozni, és az a kevés is könnyű és jól fizetett munka. A mai rohanó világban úgy tűnik, a legtöbben a munkájuk mellett, ha csak tehetik, plusz munkát is vállalnak. Hogy mi ennek az oka? Talán él napjainkban is egy Illyés Lászlóhoz hasonló személyiség, aki választ ad erre a kérdésre, de még nem jött el az ideje, hogy odafigyeljünk rá.

Elek György