A munkaerőpiacon a szakmunkásokat keresik

Gindele Imre, a nagykárolyi Simion Barnitiu Technológiai Líceum igazgatója az inasiskolák és a szakmunkásképzés fontosságáról és az ilyen jellegű iskolák végzőseinek elhelyezkedési lehetőségeiről nyilatkozott.

Gindele Imre, a nagykárolyi Simion Barnitiu Technológiai Líceum igazgatója 1991–ben végzett a Temesvári Műszaki Egyetem Mezőgépészeti Karán. Családja három generációra visszamenőleg gépészettel foglalkozik, így gyakorló mérnök–tanárként széles rálátása a szakoktatásra. Az alábbiakban vele beszélgetünk.

— Milyen szinten van most a szakoktatás, milyen problémákkal küzd, mi az, amin változtatni kellene?

— 1990–től a szakoktatás szörnyű körülmények közé jutott. Ha figyelembe vesszük azt, hogy egy gyárban ezer ember között kell legyen öt–tíz mérnök, akkor nálunk nagyon felborult az egyensúly. Európai szinten az a tendencia, hogy a szakoktatás és az elméleti oktatás hetven-harminc arányban kell legyen a szakoktatás javára. Romániában azt szeretnék bevezetni, hogy kialakuljon a hatvan–negyven arány, de nem sikerül. Hosszú távon nem jó az, ha ilyen nagy arányú az elméleti képzés. Ez nem jó a gyerek számára sem, mert lehet, hogy sokan elvégzik az egyetemet, de nem kapnak majd munkát. Már most nagymértékben jelentkezik a szakemberhiány, és ez annak az oka, hogy háttérbe szorították a szakemberképzést. Az egykori Unio iskolában például szakembereket képeztek és azoknak munkát is adtak. Az ott képzett szakemberek vannak legtöbb helyen ma is, az utánpótlás viszont nagyon kevés. Van egy mondás, mely szerint ahhoz, hogy működjön a gazdaság, azt működőképessé kell tenni, annak pedig alapfeltétele a befektetés. Ha például egy külföldi vagy hazai vállalkozó új befektetést szeretne nálunk létesíteni, nekünk több mindent is kell biztosítanunk. Szükség van az infrastruktúrára, de ma már ez sem elég, egy vállalkozó mielőtt gyárat létesít, megnézi, hogy tud-e az illető település számára megfelelő szakembereket biztosítani.

— Mi a helyzet Nagykárolyban?

— Ha elemezzük a nagykárolyi helyzetet, megállapíthatjuk, hogy az 1990-ben még működő cégek kilencven százaléka már nem létezik. Jöttek helyükre újak (Polipol, ContiTech, Woco), de jelentős szakemberhiány tapasztalható, ennek oka pedig a szakoktatás hiánya. Az elmúlt évben részt vettem egy tárgyaláson a Polipol vezetőségével, nagyon elgondolkodtatott az, hogy a cég több száz embert foglalkoztat, de évente cserélődik negyven szakmunkás, akik valamilyen okból elmennek. Ekkor döbbentem rá, hogy ez két osztály tanulóit jelenti, ezeket mi is ki tudnánk képezni és biztosított lenne számukra a munkahely. Több év kihagyás után, az elmúlt évben újra beindult a szakmunkásképzés, ami eredményként könyvelhető el, hiszen eddig Nagykárolyban csak líceumi szinten lehetett szakmát tanulni, amikor öt év után a végzős kapott egy technikusi diplomát, amivel nem igazán tudott elhelyezkedni. A munkaerőpiacon inkább szakmunkásokat keresnek. Most ott tartunk, hogy szerződést írtunk alá a Polipol, a ContiTech és más kisebb cégekkel, hogy a szakmunkástanulók náluk végezzék a gyakorlati órákat, így megvan rá az esélyük, hogy ha elvégzik az iskolát ott maradjanak alkalmazottakként.

— Hogyan látják ezt a szülők?

— Van egy rossz szülői felfogás, nagyon sok szülő megsértődik, ha azt mondom, hogy adja a gyerekét szakiskolába: mit gondolok én, hogy az ő gyermeke nem való elméleti líceumba, és hogy nem fog érettségizni. Ez egy rossz felfogás, mert nagyon sok munkanélküli van érettségivel és egyetemi diplomával is. Én próbálom megértetni a szülőkkel: nagyon fontos, hogy azok a gyerekek, akik nem akarnak egyetemet végezni, vagy az egyetemen a mérnöki szakot választják, menjenek szakiskolába, mert onnan könnyebben mehetnek bárhová.

 Elek György