A múlt és a jövő összekapcsolása

Ma is szívesen beszél azokról az élményekről, amiket a falun töltött időszakokban szerzett. Közel negyvenéves fejjel, amikor visszapörgeti gondolatban az eddigi életét, arra a következtetésre jut, hogy többet kapott a falutól, mint a várostól, mert a városon szerzett élményei, ismeretei, tapasztalatai stb. közösek mindazokkal, akik a környezetében élnek, a falun megélt történetei pedig csak az övéi, ennyivel több másoknál.
Emőke mindig úgy gondolta, hogy a sajátos ismereteinek akkor van igazán értékük, ha azokat megosztja másokkal. Ez egy lehetőség arra, hogy gazdagítsa mások ismereteit, másrészt pedig egy eszköz arra, hogy ezek az ismeretek ne vesszenek el. Sajnos elég sok népi szokás merül feledésbe, mert olyan időket élünk, amikor az emberek keveset adnak azok életben tartására.

Emőke, miután tanítónő lett, gyakran szervezett kirándulásokat a Tövishátra, hogy a városi gyerekek ismerkedjenek a falusi élettel. Tavaly egy középiskolásokból álló csoportot elvitt egy farsangi bálba, ami felejhetetlen élményt nyújtott a résztvevőknek. Erre az évre is tervezett hasonló eseményeken való részvételt, de a járvány felülírta a terveit. Pedig sok fiatal jelezte, hogy részt akar venni egy falusi bálon, ahol élő zenére szórakozhatnak. A Tövisháton vannak még olyan települések, ahol ha nem is úgy, mint régen, de felidézik a farsangi szokásokat, farsangi bált pedig szinte minden településen tartottak, kivétel az idei farsang, amikor ez a hagyomány is megszakad. Emőke reméli, hogy nem végleg, mert az nagy veszteség lenne a népi kultúra számára. Azon tűnődik, hogyan lehetne a hagyományőrzés terén is elindítani valamit a közösségi oldalakon. Ő maga ritkán van jelen a közösségi oldalakon, azt vallja, hogy a személyes kapcsolatok rovására megy ez a kapcsolattartási forma. Ha csak teheti, szervez valami „összejövetelt”, amikor személyesen találkoznak a barátok, és jól kibeszélgetik magukat. Valahol ez hiányzik a mai emberek életéből, ez teszi egyhangúvá és sokszor unalmassá az életet anélkül, hogy észrevennénk, vagy csak akkor vesszük észre, amikor már nem igazán lehet változtatni rajta.

Emőke attól tart, hogy ha a farsangi szokásokat — a kényszerhelyzet miatt — áthelyezi a virtuális térbe, elmarad az amúgy is gyér érdeklődés a valós események iránt. Ő maga is beleesett abba a csapdába, hogy miután megnézett egy színházi előadást online, az élő előadásra már csak önmaga unszolására ment el. Könnyen lemondanak az emberek olyan dolgokról, amelyek sokáig nagyon fontosak voltak számukra, várták őket, készültek rájuk… Néha az is foglalkoztatja, hogy meddig lehet még visszaidézni a régi szokásokat, lesznek-e, akik visszaidézik azokat. Emőke sem élte meg teljes egészében származási falujának valamennyi szokását. Gyerekként érdeklődött, mert a városi tömbházból kiszabadulva valami újat adott számára a falu, a fiatalok pedig érdeklődnek az új dolgok iránt. Ez az érdeklődés addig tart, amíg az újat fokozni lehet, amíg nem válik egyhangúvá. A mindig az új iránti érdeklődés váltotta ki azt, hogy a fiatalok nagy része eltávolodik a komolyzenétől, a klasszikus irodalomtól, a drámai színháztól, és sorolhatnánk még mindazokat a klasszikus értékeket, melyek nagyon sok mai ember számára értéktelenné válnak, közömbösek lesznek az ilyen témák iránt. Ezek után elvárható-e, hogy az emberek érdeklődjenek a népi hagyományok iránt?

Emőke számára örömöt jelentett, amikor barátai érdeklődtek a farsangi bál iránt, de ott volt a gondolatában az is, hogy talán nem is a bál a fontos számukra, hanem a lehetőség a kiszabadulásra. Elhatározta, hogy újratervezi mindazt, amit eddig elképzelt, amit a múlt és a jövő összekapcsolása miatt tett. Arról semmiképpen sem mond le, hogy megossza másokkal az eddig szerzett ismereteit, mert minden ismeretnek csak akkor van értéke, ha az széles körben jelen van a köztudatban. A múltról semmiképpen nem lehet lemondani — arról sem, ami kellemetlen —, mert ha megszűnik a folytonosság, az ember könnyen kimozdítható az identitásából, az egyéniségéből és a közösségéből. Ha ez megtörténik, eszközzé válik, akit bármire felhasználhatnak.

Elek György