A mese felbecsülhetetlen értékű kincs

— Miért is értékes ennyire a mese, és kinek szól?
— A mese valójában mindig is a nagy tanítók és mesterek műfaja volt már nagyon régtől fogva. Végtelen bölcsesség van a mesékben, ősi tudás, mely akár gyógyírként is szolgálhat az élet nagy problémáira. Az embereket mindig is foglalkoztatták az élet nagy kérdései, válaszokat kerestek. A jó hír az, hogy a mesékben ezek a válaszok mind ott vannak, egyedül annyi csupán az akadály, hogy mindezek a bölcsességek a mesékben képek és szimbólumok nyelvén jelennek meg, melyeknek ismerni kell a jelentéseit. A képi, mágikus gondolkodás inkább a gyermekekhez áll közelebb, pedig a mesék valójában nem gyermekeknek íródtak. A felnőttek pedig mindaddig nem képesek kibontani azt a tudást, amit a mese hordoz, amíg ők nem hangolódnak a gyermeki tisztaság felismeréséhez alapul szolgáló gondolkodási formára. Erre pedig maga a mese tanítja meg az embert. A nagyobb testvérek sohasem járnak sikerrel egy mesebeli úton, mindig a legkisebb, a legfiatalabb tudja sikeresen kiállni a próbákat, mert ő még rá tud csodálkozni az élet nagy, de mégis végtelenül egyszerű dolgaira. 

— Hogyan került a mese a pszichológiába?
— Az ember élete során rengeteg alkalommal keres megoldásokat a problémáira. A mesék pedig olyan történetek, melyekben fel lehet ismerni azokat az élethelyzeteket, melyekkel az ember nap mint nap szembekerül, de nem csupán ennyi, hanem ettől még sokkal több is, a mesékben ugyanis nemcsak a gondok, problémák, hanem a megoldások is ott vannak. A mesehősök saját elakadásukra keresnek megoldásokat, és az, ahogy nekik ez sikerül, példaként szolgálhat másoknak is. Valójában a mesékben fellelhető egy ehhez precízen kikövezett pszichoterápiás út, a visszarendeződés pontos leírása. Mindez pedig semmiképp sem egy elhanyagolható tudás, ezért az utóbbi időben a pszichológia is előszeretettel közvetíti az emberek felé a mesék bölcsességében rejlő tudást a saját lelki egyensúlyuk visszaállítására. 

— Hogyan segítenek a mesék?
— Minden mesében ott van a legnagyobb kapaszkodó, aminek az elsajátítása végtelen erőt adhat. A mesékben ugyanis ott van a rend. A történet elején általában megbomlik, felborul, leomlik ez a bizonyos rendezett állapot, és a mesehős pontosan azért indul el az útján, hogy megoldásokat találjon, újra visszarendezhesse, ami megbomlott. Rendbe hozni a dolgokat pedig nem lehet csak úgy egyszerűen, ahhoz meg kell ismerni, meg kell érteni és be is kell tartani az élet törvényeit. A mesehősök pedig bejárják ezt az utat, keresik a megoldásokat, nem is akárhogyan, hanem türelemmel, alázattal, kiállva a „hétpróbás” akadályokat. A mese végére pedig a hősök igenis sokat fejlődnek, nagyot változnak, már nem tudják azt a régi rendet visszaállítani, amiért elindultak, hanem helyette egy hétszer szebbet fognak elérni. Szegénylegényként indulnak, de királlyá válnak, mert sikeresen végigjárták a lehetetlennek tűnő utat.

— Miért a népmese az, amit a pszichoterápiában alkalmaz, miért helyezi előnybe a műmesékkel szemben?
— A mesékben, amint az előbb is említettem, kirajzolódik egy út, melyet mintaként lehet tekinteni az önmegvalósítás útjának bejárására. A népmesékben, számunkra főleg a magyar népmesékben az őseink tudására találhatunk, olyan valódi értékekre, melyek felbecsülhetetlen kincsek. A népmesékben kirajzolódó utak nem járatlan ösvények, hanem az elődeink által jól kitaposott járások, és nekünk már csak ahhoz kellene bátorságot gyűjtenünk, hogy az őseink nyomába lépjünk. A műmesék nagyon szép történetek, de korántsem hordoznak ilyen jellegű értékeket. 

— Hogyan ünnepli egy meseterapeuta szeptember 30-át, a népmese napját?
— Mindenképp meséléssel. Idén hagyományteremtő eseményt próbálunk bevezetni. Pénteken este ugyanis a Mézesházban, természetesen a járványügyi előírások szigorú betartásával egy olyan mesés estet szeretnénk tartani, amelyen együtt mesélhetnénk szülőknek és gyermekeknek. Eddig már több alkalommal meséltünk felnőtteknek, voltak mesés gyerekfoglalkozások, mesetáborok gyermekeknek, de most mindenkivel közösen szeretnénk ünnepelni és azt átélni, hogy milyen, amikor egyszerre ringatja el a szülőt és gyermekét a mese és a mesét kísérő lágy, szívmelengető zene. Lesz élőszavas mesélés, relaxációs zene, közös kis alkotás, és ami még titok, de azért elmondom, hogy a hamuban sült pogácsát sem lehet ilyenkor csak úgy a „kemencében” felejteni, el kell azt ott közösen, az ünnep legszebb pillanatában fogyasztani.

— Zárásként mit üzenne az olvasóknak, mire hívná fel a figyelmüket a mesékkel kapcsolatosan?
— Azt hiszem, hogy talán nem is a saját, hanem Benedek Elek gondolatait közvetíteném feléjük, amelyekben minden ott van, amit meg kell értenünk, amit feltétlenül meg kell tennünk, mert a mi nemzedékünk még ismeri ezeket a csodálatos kincseket, de az utánunk következők csak akkor kaphatják meg azokat, ha mi ma rájuk is gondolunk:„Őseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe, de mintha egyre gyakrabban tétlenül néznénk ennek háttérbe szorulását, elfelejtését. Vegyük birtokba, ismerjük meg, fényesítsük újra, és adjuk tovább az eleinktől kapott, élethosszig érvényes, értékes, unokáink számára is feltétlenül megőrzendő mesebeli kincseket!”

Elek György