×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
15 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

A legkisebbeket is változatos programok várják

2021.07.23 - 09:33
Megosztás:
A legkisebbeket is változatos programok várják
Fotó: Czinzel László
A Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozatában mindig is kiemelt helyen szerepeltek az egész család számára önfeledt szórakozást jelentő bábelőadások, illetve az izgalmas és roppant látványos gyerekműsorok, s így lesz ez az idei, jubileumi alkalmon is.

Az idén immár 20. alkalommal megszervezett régióünnepre is egy egészen színes palettáról válogatta össze a legkisebbeknek és a gyereklelkű felnőtteknek szánt programokat az Art Project Egyesület.

Bábelőadások az egész családnak a Tűzoltótoronynál

Az Autonet Import Kft. támogatásával megvalósuló gyermekprogramok első állomása az augusztus 19-én, csütörtökön 10 órától kezdődő Álomcirkusz lesz, melyet az Álomzug Társulás hoz el a PMN-re. A bábos mesében, melyen 3 éves kortól 103 évesig bárki önfeledten derülhet egyet, Don Alvaro cirkuszát ismerhetjük meg, ahol a labdazsonglőrtől az erőművészen át a kígyóbűvölőig mindenkinek hatalmas füle és bársonyos bundája van, hiszen itt minden artista nyúl. Hol is kereshetne hát másutt munkát Péter, a zenebohóc, és hol is találhatná meg máshol élete párját, Pankát, a kötéltáncost, mint ebben a különös cirkuszban? A történetnek itt még messze nincs vége, ám hogy milyen kalandok várnak még a cirkuszra, az kiderül augusztus 19-én délelőtt a Tűzoltótorony árnyékában.

A csütörtöki közös móka azonban ezzel még nem ér véget, hiszen ugyanezen a helyszínen 19 órától ismét egy nagyszerűnek ígérkező előadásra várja vissza közönségét az Álomzug Társulás. A csapat ez alkalommal Az aranyszőrű bárány című népmesét kelti életre, méghozzá a hallgatósággal közösen. A 2 éves kortól ajánlott előadás megannyi izgalmat tartogat a gyerekek számára, lesznek ugyanis bábok, jelmezek és mindenféle csengő-bongó hangszerek. Az Álomzug Társulás mindkét előadásán Tóth Krisztinát köszönthetjük a mesélő szerepében, a zenéről pedig Gózon Éva fog gondoskodni.

A közönség azonban nem csak messzi földről érkező előadók produkcióit láthatja majd, hiszen augusztus 20-án 10 órától a szatmári Brighella Bábtagozaté lesz majd a főszerep, amelynek tagjai ez alkalommal a méltán népszerűvé vált előadásukkal, Az égig érő fával kedveskednek a gyerekeknek és felnőtteknek. „A mesebeli szegény és bátortalan kondásfiú, Jánoska álma — ami egyben sok kisgyermek álma is — a királykisasszony szerelme. Jánoska királya elé járul, ezzel megtéve az első lépést, amitől kezdve sodródik a történettel, hogy megannyi kalandon keresztül, szembenézve a halállal, legyőzve a sárkányt hazavihesse és feleségül vehesse a királykisasszonyt. A Benedek Elek-mese az egyre inkább eltünedezni látszó népi világ csodáját is magában hordozza: annak hangulatát, nyelvezetét, szereplőit, tárgyait” — olvashatjuk az elsősorban 3 éven felülieknek szánt előadás szinopszisában. A Nagy Regina által rendezett előadás szereplői Bandura Tibor, Nagy Anikó és Nagy Tamás, látványtervezője pedig Bandura Emese.

Mesés koncert és kesztyűs játék is lesz

A Kossuth-kertben megrendezésre kerülő hétvégi gyerekprogramok sorát augusztus 21-én, szombaton 11 órától a Veronaki Zenekar koncertje nyitja meg. A koncert főszereplője egy boszorkány kislány, aki nagy feladatot kap, meg kell találnia a szüleit. A kis boszorkány végigjárja az évszakokat, és a közönség segítségével rátalál a családjára. A Cifra Palinta koncepciója egy egész évet felölelő műsor, a napok, hónapok, évszakok változása, az állandóság és a változás egyensúlya a mindennapokban — olyan dalfeldolgozásokkal, amelyeket mindenki ismer (pl. Bújj-bújj, zöld ág; Süss fel, nap; katicás dalok, esődalok), és együtt énekelheti a zenekarral a koncert alatt. Természetesen a repertoárból nem hiányozhatnak a Tarján Veronika által írt dalszövegek, illetve Mogyoró Kornél újabb dalszerzeményei és átiratai sem, melyek minden bizonnyal örömet fognak hozni kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A zenekar tagjai: Tarján Veronika „Veronaki” (ének), Mogyoró Kornél (ütőhangszerek), Árkosi Szabolcs (harmonika, saz, ének), Gotthard Mihály (gitár) és Herr Attila (basszusgitár).

A gyerekdallamok után, 12 óra 30 perctől egy igazi vásári komédiára lehet majd beülni, ugyanis városunkba érkezik a zalaegerszegi Griff Bábszínház, tarsolyában Weörös Sándor halhatatlan játékát, a Csalóka Pétert hozva magával. „Egyszer volt, hol nem volt, a Rekettyés-árkon is túl volt, de még a kopaszdombon is túl, ahol a kúrta farkú malac túr, volt egyszer egy ágról szakadt szegény ember, úgy hívták, hogy Csalóka Péter. Ezt a becsületes nevet azért kapta, mert nagyon csalafinta volt őkelme. Ámbár csak azokat csapta be, akik erre rászolgáltak” — hogy kik is voltak azok, akiket Péter megérdemelten vert ár, kiderül augusztus 21-én. Az előadás rendezője és dramaturgja Varga Péter, a látványról Rumi Zsófia gondoskodik, a bábok pedig Csepregi-Kovács Napsugár, Szolnok Ágnes, Matola Norbert, Szilinyi Arnold és Hittinger Csaba jóvoltából kelnek életre.

Az előadás végeztével azonban a Griff Bábszínház még nem búcsúzik a szatmári közönségtől, ugyanis 20 óra 30 perctől visszatér a Széttáncolt cipellőkkel, melyet a magyar népmese alapján Kocsis Rozi alkalmazott bábszínpadra. „Sötét titkok szomorítják Toporgó király szívét. Hiába állíttat őröket szépséges leányai hálókamrája elé, azok minden éjjel rejtélyes módon szétszaggatják aranybársony topánkáikat… Tipereg-toporog a király nagy tehetetlenségében, tipegnek-topognak a királylányok a titok zavarától, csak nem akar véget érni e zavaros családi körtánc. Csakhogy minden titokról fellebben egyszer a fátyol, és az igazság napvilágra kerül…” — olvasható az izgalmakkal teli előadás beharangozójában. A Széttáncolt cipellők rendezőjeként és koreográfusaként Kocsis Enikőt és Fitos Dezsőt jegyzik, kiket munkásságukért korábban Harangozó Gyula-díjban is részesítettek.

A 20. PMN gyerekprogramjainak sorát a Budapestről érkező Aranyszamár Bábszínház zárja, mely egy különleges kesztyűs játékkal készül erre az alkalomra. Az augusztus 22-én 12 órakor kezdődő előadásban Vackor, a piszén pisze kölyökmackó kalandos történetét ismerhetjük meg, akivel osztálytársai csak ritkán barátkoznak, és szegény gyakran ügyetlenkedik az órákon is. A kíváncsi mackó egy nap nem bír ellenállni a kísértésnek, és felfalja az odakint fogócskázó osztálytársai uzsonnáját. Hogy hogyan keveredik ki ebből a kalamajkából, és milyen izgalmas kalandok várnak még rá, a Partiumi Magyar Napok utolsó napján kiderül. A Sramó Gábor rendezte kesztyűs játékot, melyet Kormos István versei nyomán Szántó Viktória írt, Baranyai Anita és Érsek-Csanádi Gyöngyi játsszák. Az eladás tervező kivitelezői Nagy Kovács Géza és Szíjártó Éva, zeneszerzői pedig Bogárdi Aliz és Schulteisz Gábor.

Kétség sem férhet hozzá tehát, hogy az Art Project Egyesület a 20. PMN-en is magasra tette a lécet, és igencsak változatos programsorozatot állított össze, mely nemcsak a legkisebbek, de a nagyobbak számára is izgalmas, önfeledt szórakozással teli pillanatokat biztosít. Annál is inkább, mivel a részvétel mind a Tűzoltótoronynál, mind a Kossuth-kertnél zajló eseményeken ingyenes.

Támogatók: Szatmár Megyei Tanács, G. M. Zamfirescu Művelődési Központ, Interetnikus Kapcsolatok Osztálya, Communitas Alapítvány, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Agrárminisztérium, Nemzeti Együttműködési Alap, Nemzeti Kulturális Alap, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

 

 

 

 

A legszínesebb programkavalkáddal jön a 22. Partiumi Magyar Napok!
A régió legnagyobb rendezvénye ismét üde színfoltot hoz a nyárba, hiszen ha augusztus vége, akkor Partiumi Magyar Napok! A közel egyhetes kulturális és szórakoztató rendezvény ismét nívós programok sokaságával jelentkezik augusztus 17–20. között. 
Szenzációsat koncertezett a Petőfi Parafrázis zenekar
Kellemes délutáni koncerten vehettek részt azok a szatmáriak, akik csütörtökön 17 órától a Vécsey-ház árnyékos udvarára látogattak.
Kossuth-kerti programkavalkád
Az immár XXI. alkalommal megszervezett Partiumi Magyar Napok keretében idén is széles programkínálat várja a szatmárnémetieket — és nemcsak —, s a programok nagy része a megszokott módon a fákkal teli, árnyékos Kossuth-kertben kerül megrendezésre.