×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
12 °C
enyhe eső
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.59 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

A kreativitásból nem volt hiány Ombodon

2021.05.25 - 08:18
Megosztás:
A kreativitásból nem volt hiány Ombodon
Virágkarnevállal és faültetéssel ünnepelték meg szombat délután az ombodi Soltész János Általános Iskolában a biodiverzitás nemzetközi napját és az európai nemzeti parkok napját.

A kissé hűvös szél és a szemerkélő eső sem tudta elmosni a gyermekek mosolyát szombat délután az ombodi Soltész János Általános Iskola felújított udvarán, akik pedagógusaik segítségével két fontos ökológiai programon is részt vehettek. A társszervezőkkel, a szatmárnémeti Élet Fája Egyesülettel a biodiverzitás nemzetközi napját (május 22.), illetve az európai nemzeti parkok napját (május 24.) ünnepelték, és nem is akárhogyan. A szűkebb körben, de annál eredményesebben megrendezett virágkarnevál keretein belül a tanulók serényen és felkészülve vonultak ki az iskola udvarára, hogy bemutassák munkáikat, amelyeket a májusi hónap folyamán készítettek. Szó mi szó, a tanulók igencsak kitettek magukért, hiszen szebbnél szebb jelmezekben és figyelemfelkeltő üzenetekkel sorakoztak fel a két igencsak fontos ökológiai program alkalmából. A jelmezeket a pedagógusok és a szülők segítségével újrahasznosítható anyagokból készítették. A gyerekek kedvenc motívuma a fa volt, azonban volt olyan is, aki méhecskének, virágoskertnek, sőt, virágcserépnek öltözve szerette volna felhívni a figyelmet a biodiverzitás szépségre.
A gyermekek jelmezeit az Élet Fája Egyesület, illetve a tanári karból álló szakmai zsűri értékelte és hálálta meg sportfelszerelésekkel. Ezt követően az iskola udvarán létrehozott zöld sarok virágoskertjeinek értékelésére került sor, amelyeket a gyermekek saját kezűleg hoztak létre. A gumiabroncsokból készült kertekbe szebbnél szebb virágokat ültettek, majd ezt követően az esemény zárómomentumaként a diákok az Élet Fája Egyesülettől kapott tujákat ültették el, amelyekkel tovább díszíthették iskolájuk udvarát.
Érdeklődésünkre a diákok elmondták, hogy nagyon élvezték a programokat, illetve az azokat megelőző felkészülési időszakot. Szeretnék, ha a jövőben is lennének hasonló események, hiszen szívesen vesznek részt ezeken, általuk sokat tanulhatnak a környezetről, annak szépségeiről és védelméről.


Kallós András

 

Az Élet Fája és víz világnapja Gyulán
A szatmárnémeti Élet Fája Környezetvédelmi és Humanitárius Egyesület csatlakozott a gyulai Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság rendezvényéhez.
Az álmosdihoz hasonló öko-szennyvíztelep lesz Lajosmajorban
A közelgő víz világapja alkalmából az Élet Fája Ökológiai és Humanitárius Egyesület a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Környezettudományi Karával közösen egy tanulmányi látogatást tett a magyarországi Álmosdon, az Ökológiai Víztisztító Állomáshoz.
Élet Fája Egyesület: folyik a folyómentés
A Túrterebesi, a Halmi, az Egri, a Kismajtényi és a Börvelyi Általános Iskolában kezdte meg az Élet Fája Egyesület a korábban beindított, Erasmus+ égisze alatt zajló Folyómentő Iskolák projektjét.