×
2024. 04 16.
Kedd
Csongor
13 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

A karácsony a Jézusnak szállást keresők ünnepe

2021.12.30 - 08:09
Megosztás:
A karácsony a Jézusnak szállást keresők ünnepe
Fotó: refszatmar.eu
A karácsonykor megszületett Jézus Krisztust a világ nem fogadta be, pedig Ő az élet forrása. De akik befogadták szívükbe Isten Fiát, azoknak nem kell félniük attól, hogy véget ér a karácsony, mert Jézus örök ünneppé teszi az életüket — szólt az igehirdetés.

Szólt az ige üzenete karácsony ünnepén Szatmár-Szamos-negyed református templomában. Bogya Kis Mária és Bogya Kis Ferenc lelkészek, valamint Varga Tamás Sándor gyakornok lelkész hirdette az Úr igéjét.

Karácsony szenteste Jézus Krisztus születéstörténetéről szólt az igehirdetés a Máté 1, 18–25 alapján. Isten Fiában az örökkévaló Isten jött közénk a földre, hogy jelenlétével bebizonyítsa: Immánuel, velünk az Isten. A Jézus névben benne van, hogy szabadítóként érkezett, hogy bűneinkből megmentsen bennünket. Családba érkezett Isten Fia. Máriát és Józsefet, de minket is azzal bíz meg Isten, hogy Jézus Krisztus hordozóivá legyünk. Szolgáljuk őt, a legnagyobbat, megváltó Urunkat! Ne féljünk magunkhoz venni azt, aki a mi váltságunk és üdvösségünk ajándékozója. Mária és József imádkozó élete örök példa lehet számunkra. Aki Istennél keres megoldást élete kérdéseire, az meg is találja azt. Ők hűséggel és engedelmességgel fogadják be és viselik gondját a kisdednek — bátorított Bogya Kis Mária lelkipásztor. Gyermek- és ifjúsági műsor tette meghittebbé a gyülekezet karácsonyi ünnepét. Köszönet Lázár Eszter vallástanárnőnek a felkészítés szolgálatáért. A Csendes éj eléneklésével és a szeretetcsomagok kiosztásával ért véget az ünnepi alkalom.

hirek/2021/december/30/ervin-szamosnegyed-1.jpg
hirek/2021/december/30/ervin-szamosnegyed-2.jpg

Karácsony első napja délelőtt a János 1, 1–14 alapján Bogya Kis Ferenc lelkipásztor tolmácsolta Isten igéjét. Az ember örök kérdése: honnan származik az élet a földön? A Biblia válasza egyértelmű és világos: Isten igéje az élet forrása. A karácsonykor megszületett Jézus Krisztust a világ nem fogadta be, pedig Ő az élet forrása. De akik befogadták szívükbe Isten Fiát, azok az örök szeretetet fogadták be, és Isten gyermekeivé lettek. Nekik nem kell félniük attól, hogy lassan véget ér a karácsony ünnepe, mert Jézus örök ünneppé teszi az életüket — fogalmazott az igehirdető. Az istentisztelet második részében úrvacsoraosztásra került sor.

Az ünnep további részében a gyülekezet legátusa, Varga Tamás Sándor végzett igei szolgálatot, akinek megadatott, hogy utolsó karácsonyi legációját a Szamos-negyedi gyülekezetben végezze.

Karácsony első napján délután a Máté 2, 1–12 alapján a legátus arról beszélt, hogyan lehetünk csillaglátó emberek. A csillag mindenkinek ragyogott Betlehem fölött, azonban azt csak a messzi napkeletről jött bölcsek vették észre. Mások azért nem vették észre, mert másra figyeltek, mással voltak elfoglalva. Nagy figyelmeztetés ez számunkra ezen a karácsonyon is, hogy a sok elfoglaltságunk, ügyes-bajos dolgaink között legyen időnk Istenre nézni, feltekinteni az Ő egére, és meglátni a csillagot. Hiszen református templomaink tornyán a csillag pontosan azt hivatott bemutatni, hogyan találták meg a bölcsek a nekünk született Jézust. A bölcsek látták a csillagot, mert tudták, várták és figyeltek. Isten azt akarja, hogy mi útmutató csillagok legyünk ebben a világban — buzdított az igehirdető. A délutáni istentisztelet keretében a gyülekezet ifjúsága mutatott be ünnepi műsort és tett bizonyságot Jézus Krisztusról.

Karácsony másodnapján délelőtt a Lukács 2, 1–7 alapján tolmácsolta Isten igéjét az idehirdető. Arról beszélt, hogy a karácsony a Jézusnak szállást keresők ünnepe. Mária és József Betlehemben szállást keresett a megszületendő gyermek Jézusnak. Minden tőlük telhetőt megtettek, mert nem akarták, hogy kihulljon az ígéret, a drága prófécia a kezükből, és Betlehem Jézus nélkül maradjon. Nehéz szállást készíteni Jézusnak ebben a közönyös arcú társadalomban. Nehéz, de áldásos. Kétezer éve Betlehem városa felkészületlen volt. Vajon nem felkészületlen Szatmár városa is? Vajon nem felkészületlen sok családi otthon és emberi szív? Felkészületlen az a nép, amelynek körében Isten gyalázása folyik, ahol az alkoholizmus hódít, ahol megölik a születendő magzatokat. A felkészületlen városban az őt nem fogadó házaktól továbbment Jézus. Mi lenne velünk, ha tőlünk is továbbmenne, és Szatmár Jézus nélkül maradna, és a jövendőnk Jézus nélkül maradna? A mi feladatunk: egy felkészületlen világban, egy közönyös arcú társadalomban helyet készíteni Jézusnak — szólt az igehirdető. Ezek után ismét megterítették az Úr szent asztalát.

Karácsony másodnapján délután a Lukács 9, 51–56 alapján az ünnepi legátus kibővítette a szálláskeresés témakörét, amely szervesen kapcsolódott a délelőtti igehirdetéshez. A karácsony arról szól, hogy beépítjük a mi életünkbe a krisztusi lelkületet: a szeretet, békesség, párbeszéd Lelkét. A samaritánus falu lakóinak viselkedése azt mutatja meg, milyenek vagyunk oly sokszor mi is. A bűnös magatartásunk jelenik meg: ha Jézus máshoz is elmegy — szomszéd, haragos, ellenség —, akkor hozzám ne jöjjön! Az ilyen gondolkodásnak az a következménye, hogy egy közösség Jézus nélkül marad. Mégis szól az örömhír: az embernek fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek lelkét, hanem hogy megtartsa. Halljátok ezt, emberek? Ez a karácsony üzenete. Kész vagy hát ajtót nyitni neki és befogadni Őt? — tette fel a kérdést az igehirdető. SZFÚ

 

Bontsunk a környékről való bort a karácsonyi ételekhez!
Nem kell interneten keresgélni, futárszolgálatra várni ha jó bort akarunk inni karácsonykor, helyben is elérhetőek igazán exkluzív nedűk is, sok a jó bor Szatmárban, Szilágyban, vagy a partiumi régióban.
Forró tea, forralt bor és vörös hagymás zsíros kenyér
Karácsonyi díszekkel, házi készítésű finomságokkal és egyéb harapnivalókkal volt tele kedd délután a Hám János Római Katolikus Teológiai Iskolaközpont karácsonyi vására. A forró tea fogyott ki elsőnek, de csak azért nem a forralt bor, mert azt mindig utána töltötték.
Nem lesz fehér karácsonyunk
Mostanában már nem is igazán az a kérdés, hogy fehér lesz-e a karácsony, hanem az, hogy megdől-e valamelyik korábbi melegrekord. Szilveszter éjszaka sem fogunk fázni.