A hajléktalanszállótól a saját otthonig
Daniel Boje augusztusban töltötte harmincnyolcadik életévét. Visszatekintve kamasz éveit életének egyik legnehezebb időszakaként írja le, amelyet a szülők közötti veszekedések, a válás, a hajléktalanság és az utcán való túlélés jellemez. „Pénzt loptam a lakbérre és az élelemre, autókat törtem fel, és telefonokat tulajdonítottam el. Mindez oda vezetett, hogy összesen tizenhárom évet és nyolc hónapot töltöttem börtönben” — jellemzi legnehezebb időszakát a harmincnyolc éves férfi.
A letöltött börtönbüntetését követően 2014 márciusában Daniel sokakkal ellentétben úgy döntött, segítséget kér. A hosszú éveken át hiányzó támogatást a Szatmárnémeti Szociális Igazgatóság (DAS) munkatársaitól kapta meg. A férfi nyolc hónapot töltött a szociális igazgatóság által működtett hajléktalanszállón, ahol elkezdte rehabilitációját, és keményen dolgozott azért, hogy újra beilleszkedjen a társadalomba. A hajléktalanszálló és a szatmárnémeti Stea Egyesület munkatársainak segítségével az élete helyes irányt vett. Daniel az alatt a nyolc hónap alatt egy szatmárnémeti cégnél helyezkedett el, és keményen dolgozott céljainak eléréséért. Ezt követően 2014 novemberében Daniel úgy döntött, elhagyja az országot, és Angliába költözik a testvéréhez. A hajléktalanszálló egykori lakója a mai napig a szigetországban dolgozik egy autómosóban, és immár saját lakásában él, amelyre kemény munkájának gyümölcseként tekint. Időközben családot alapított, és megszületett kislánya, Sofia, aki jelenleg hároméves, és izgatottan készül az első óvodai napjára. Daniel úgy érzi, élete teljes mértékben megváltozott, a lehető legjobb irányba. Kitartásának és akaratának köszönhetően sikerült hátrahagynia a rossz döntésekkel teli múltját, és hálás mindazért a támogatásért, amelyet segítőitől kapott. Daniel évente egyszer hazalátogat, és felkeresi azokat az embereket is, akiknek köszönhetően sikerült megváltoztatnia az életét.
Daniel életén keresztül a Szatmárnémeti Szociális Igazgatóság (DAS) arra emlékeztet, hogy a hajléktalanszálló lakói is ugyanolyan emberek, mint mi.
Kallós András
