×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
15 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

A csehek legyőzésével középdöntőben a magyarok

2021.12.05 - 13:03
Megosztás:
A csehek legyőzésével középdöntőben a magyarok
A magyar női kézilabda-válogatott középdöntőbe jutott a spanyolországi világbajnokságon, mivel 32–29-re legyőzte Csehországot a csoportkör második fordulójában, szombaton Llíriában.

A két nappal korábbinál valamivel jobban működött a védekezés, ezért a 12. percben már négy gól volt a magyar előny. A csehek rendre ejtéssel próbálkoztak, eleinte sikerrel jártak, később azonban pontatlanná váltak. Az időkérésük után lövésekre váltottak, ezekkel csökkentették a különbséget, miközben a magyarok játéka támadásban némileg megakadt.
A cseh válogatott emberelőnyben egyenlített, de a vezetést nem tudta átvenni, Vámos Petra két góljával pedig 17–15-ös magyar vezetésnél fordulhatott a két együttes.
Remek védekezéssel kezdték a második felvonást a csehek, de egyenlíteni nem tudtak, sőt a 39. percben ismét négygólos hátránynál kellett időt kérniük. A találkozó kétharmadánál Klujber Katrin már a kilencedik gólját lőtte, emellett hasznosan védekezett, többször is labdát szerzett. A Ferencváros junior világbajnok kézilabdázója egyébként 13 lövésből 11 góllal zárt, és a meccs legjobbjának választották.
Egy 6–1-es sorozat végén 24–18 volt az állás, így a végére Vlagyimir Golovin szövetségi kapitány már a cserejátékosoknak is lehetőséget adott, és bár az utolsó három gólt az ellenfél dobta, de a magyar siker nem forgott veszélyben.
„Nagyon nehéz hatvan perc volt, nagyon komoly tempóval. Mindkét csapat szinte megállás nélkül vezette a támadásait. A végjátékban kevesebbet hibáztunk, az ellenfelünk hibáit viszont sikerült kihasználni, ennek köszönhetjük a győzelmet” – értékelt Golovin.
A magyarok ma 21.30 órától pedig Németország ellen zárják a csoportkört, az első hely megszerzése mellett pedig két értékes pont lesz a tét, ami a győztes együttes magával visz majd a középdöntőben. 
A szerdán kezdődő középdöntőbe az első három helyezett jut tovább, és magukkal viszik a másik két továbbjutó elleni eredményeiket. A magyar együttes a középdöntőben a Koreai Köztársasággal és Dániával, illetve a Kongói DK-val vagy Tunéziával találkozik Granollersben, ahova két pontot már biztosan visz.
A középdöntőben a küzdelmek négy, egyenként hatcsapatos csoportban folytatódnak, innen az első két-két helyezett kerül majd a negyeddöntőbe. 

Laza román győzelem 
A papírformának megfelelően Románia válogatottja is győzelemmel kezdte péntek este a C-csoport küzdelmeit: 39–11-re verte Irán válogatottját. 
Mint ismeretes, Románia csúcstartó a vb-részvételek tekintetében, hiszen egyedüliként 25 tornára kvalifikálta magát – vagyis minden kiíráson részt vett. A vb-n debütáló Irán együttese az első félidőben három gólig jutott, viszont a kapusuk, Fatemeh Khalili Behfar 32 százalékos hatékonysággal védett: 56 lövésből 18-at védett.
A csoport másik mérkőzésén Norvégia 46–18-ra verte Kazahsztánt.

NŐI KÉZILABDA-VB, 1. FORDULÓ

A-csoport (Granollers)
Franciaország – Angola 30–20
Montenegró – Szlovénia 18–28

B-csoport (Llíria)
Orosz csapat – Kamerun 40–18
Szerbia – Lengyelország 25–21

C-csoport (Castelló)
Románia – Irán 39–11
Norvégia – Kazahsztán 46–18

D-csoport (Torrevieja)
Hollandia – Puerto Rico 55–15
Svédország – Üzbegisztán 46–15

NŐI KÉZILABDA-VB, 2. FORDULÓ

E-csoport (Llíria)
Magyarország – Csehország 32–29 (17–15)
Németország – Szlovákia 36–22 (17–12)
Az állás: 1. Németország 4 pont (67–43), 2. Magyarország 4 (67–58), 3. Csehország 0 (50–63), 4. Szlovákia 0 (51–71).

F-csoport (Granollers)
Dél-Korea – Tunézia 31–29
Kongói DK – Dánia 18–33
Az állás: 1. Dánia 4 pont (67–34), 2. Dél-Korea 4 (68–52), 3. Tunézia 0 (45–65), 4. Kongói Köztársaság 0 (41–70).

G-csoport (Castelló)
Paraguay – Horvátország 16–38
Japán – Brazília 25–29
Az állás: 1. Brazília 4 pont, 2. Japán 2 (65–46), 3. Horvátország 2 (63–46), 4. Paraguay 0. 

H-csoport (Torrevieja)
Ausztria – Argentína 29–31
Kína – Spanyolország 18–33
Az állás: 1. Spanyolország 4 pont, 2. Argentína 2 (44–58), 3. Ausztria 2 (67–58), 4. Kína 0.  

NŐI KÉZILABDA-VB, 3. FORDULÓ, HÉTFŐ

E-csoport
19.00
: Tunézia – Kongói DK 
21.30: Dánia – Dél-Korea

G-csoport
19.00
: Brazília – Paraguay
21.30: Horvátország – Japán     

H-csoport
19.00
: Argentína – Kína
21.30: Spanyolország – Ausztria

Fotó: MTI

Nem hozott szerencsét a hazai környezet
A magyar válogatott a 15. helyen zárta a magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokságot, miután a kedd esti utolsó csoportmeccsen 31–30-ra kikapott Izlandtól a harmadik, utolsó fordulóban.
Legyőzték a portugálokat, élet-halál harc lesz az izlandiak ellen
A magyar férfi kézilabda-válogatott 31–30-ra legyőzte Portugáliát a magyar-szlovák rendezésű Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában, vasárnap a budapesti MVM Dome-ban.
Vereséggel kezdték a magyarok a hazai Eb-t
Nem kezdődött jól a magyar férfi kézilabda-válogatottnak a részben hazai szervezésű Európa-bajnokság: az új budapesti arénában, telt ház előtt nem boldogultak a hollandokkal, így nagyon nehéz sors vár a Gulyás csapatra a továbbiakban.